Az iszlám és az orvostudomány

Az iszlám és az orvostudomány

 

"Az Iszlám és az orvostudomány - Muszlim tudósok a gyógyászatban" címmel tartott előadást Őexcellenciája Mohammad Reza Morshedzadeh, az Iráni Iszlám Köztársaság magyarországi nagykövete a Magyar Tudományos Akadémia Agora-programsorozatának keretében február 25-én Budapesten. Az előadást követően kérdeztük őt. A tolmács Bálint Csilla.

Mohammad Reza Morshedzadeh Máte problém s prehrávaním? Nahláste nám chybu v prehrávači.


 

Irán és a hatok (az ENSZ BT öt állandó tagja valamint Németország) több mint egy éve folytatnak megbeszéléseket egy olyan átfogó megállapodásról, amely véget vetne az iráni atomprogramot övező kételyeknek. A Nyugat ugyanis azt gyanítja, hogy Irán atomfegyver kifejlesztésén dolgozik, amit a teheráni vezetés következetesen tagad.

A Nyugat enyhítene az Iránt sújtó nemzetközi szankciókon, ha Teherán ellenőrizhetően csakis békés céllal folytatna atomprogramot. Az Iráni Iszlám Köztársaság magyarországi nagykövete is említést tett az Iránt sújtó szankciókról. Nógrádi György biztonságpolitikai szakértőt hallhatják többek között a nagykövet úrral készült interjúban elhangzottakról. Elsőként arra válaszol pontosan milyen szankciókról is van szó.

  Nógrádi György Máte problém s prehrávaním? Nahláste nám chybu v prehrávači.


 

riporter: Gödöllei Anna, fotó: pixabay.com

Živé vysielanie ??:??

Práve vysielame