Nem kertelünk, kertészkedünk! – Díszkertek tévhitei és hasznos tanácsok
A díszkertek kialakítása nemcsak esztétikai kérdés, hanem tudatos tervezést és gondozást is igényel.
A díszkertek kialakítása nemcsak esztétikai kérdés, hanem tudatos tervezést és gondozást is igényel.
A tavasz a testi és lelki megújulás időszaka, ilyenkor érdemes figyelmet fordítani saját jóllétünkre is.
Az előadás Sławomir Mrożek Strip-tease című műve alapján készült.
Március 18-án a Nappaliban Fabó Mária, a komáromi Szinnyei József Könyvtár igazgatónője beszélt a könyvtárak és könyvtárosok szerepéről.
Szinte kivétel nélkül minden ember egy dologra vágyik igazán: a boldogságra. De vajon elérhető-e ez a boldogság, amelyet oly sokan keresnek?
A Jókai Olvasókönyv sorozat második kiadványaként megjelent A nyargonc című kötet Takács Gyula egykori 1848-as honvédtiszt naplóját tartalmazza.
Március utolsó két hétvégéjén több ízben is megtekinthető lesz az előadás a Komáromi Jókai Színházban.
Öt éve indult útjára a Déryné Program, amely azóta is fáradhatatlanul dolgozik azon, hogy a színház varázsát minél szélesebb körben elérhetővé tegye.
Dr. Pető András által kifejlesztett egyedülálló gyógymód a szervezet önregenerálódására alapozva fejleszti a mozgásképességet.
Az énekesnő legújabb albuma, Fénydalok címmel jelent meg.