A rozsnyói születésű Pál-Baláž Karmen és magyarországi társa, Patocska Olivér a tavalyi A Dalban az Álmokkal, a Zázrak magyar változatával a döntőig jutottak, s onnan a szűkített, négyes mezőnybe is bekerültek. Idén a Régi szép mesékkel – amelynek eredetije szintén szlovák nyelvű, a Pieseň ranených duší – eleinte nem voltak ilyen reményeik. Olivér februárban még azt mondta, hogy ez nem döntős produkció. Később aztán még az is megfordult a fejében, hogy akár győzhetnek is vele. Az interjúban megbeszéltük, hogyan jutottak el onnan idáig. A versenysorozat összefoglalója után rátértünk pályafutásuk új fejezetére, amely A Dal 2026 döntője előtti napon, március 27-én indult el, az angol nyelvű People Person című felvételükkel, amely a Pátria rádióban debütált. Pál-Baláž Karment és Patocska Olivért Puha József kérdezte az április 8-i beszélgetős Pentatonban.
A podcast itt hallgatható meg.
Podcastjeinket megtalálhatja a Spotify és az Apple Podcast felületén és a YouTube-csatornánkon is.