PéJé beszélget #36

PéJé beszélget #36

Puss Tamást a Jézuska hozta, 1985. december 23-án. Kikövezett út várta. Édesapja az ötven éve, 1976-ban alakult, és a kilencvenes évek közepéig működött, azóta párszor már újra összeállt Pegazus együttes zenésze volt, és gyorsan eldőlt, hogy Tomi is zenész lesz. Örülök, hogy a negyvenedik születésnapja kapcsán rábólintott az életútinterjúra. Ez alatt a röpke egy óra alatt sokkal jobban megismertem őt. Mert korábban csak a zenéről beszélgettünk, és a rockerekről bennem is az a sztereotípia él, hogy karakán, az érzelmeiket palástoló legények. Kiderült, hogy ő korántsem. De ezt már tulajdonképpen hetekkel előtte leszűrtem, miután meghallgattam a nyolcdalos, Egy másik világ című szólólemezét. Meg voltam győződve arról, hogy zenekara, a Phoenix RT repertoárjához képest még rockosabb albummal rukkol elő. Tévedtem. A másik irányba indult el, kitárulkozó szövegű popszámokkal jelentkezett. Puss Tamást, a Phoenix RT frontemberét Puha József kérdezte. Az interjú a március 30-i Nappaliban hangzott el.

A podcast itt hallgatható meg.

Podcastjeinket megtalálhatja a Spotify és az Apple Podcast felületén és a YouTube-csatornánkon is.


Živé vysielanie ??:??

Práve vysielame