Nyugaton a helyzet #65

Nyugaton a helyzet #65

Hornyák István több évtizeden át volt a Pátria Rádió munkatársa, és ha szükség van rá, nyugdíjasként ma is besegít egy-egy napon a szerkesztőség munkájába. A rádiózás mellett régóta foglalkoztatja a történelem és az irodalom. Idegenvezetőként is tevékenykedik, a Pozsonyi Kifli Polgári Társulás felkérésére pedig időről időre tematikus városnéző sétákon kalauzolja az érdeklődőket Pozsony múltjában. Emellett könyveket is ír. A Fadrusz János szobrászművész életét feldolgozó A kő metamorfózisa – Tisztelet Fadrusznak című regényes életrajzáért 2024-ben Madách-nívódíjban részesült. A napokban jelent meg második kötete, a Két férfi özvegye – Deréky Anna emlékei, amely ezúttal Fadrusz feleségének életét idézi meg. A beszélgetés apropóját több évforduló is adta. Október 25-én Fadrusz János halálának 123. évfordulójára emlékeztünk, október 26-án és 27-én pedig annak volt 105 éve, hogy Pozsonyban lerombolták a szobrászművész monumentális alkotását, a Mária Terézia-szoborcsoportot. Hornyák Istvánnal a pozsonyi koronázások világától a Mária Terézia-szobor történetén és Fadrusz János életén át Deréky Anna sorsáig jutottunk el. Szó esett arról is, hogyan született meg az új kötet, milyen forrásokra támaszkodott a szerző, és miért érezte fontosnak, hogy ezúttal annak az asszonynak a történetét állítsa középpontba, aki Fadrusz János mellett és halála után is különleges életutat járt be. Hornyák Istvánnal Jakubecz László beszélgetett a Nyugaton a helyzet 2026. október 31-i adásában.

A podcast itt hallgatható meg.

Podcastjeinket megtalálhatja a Spotify és az Apple Podcast felületén és a YouTube-csatornánkon is.

Živé vysielanie ??:??

Práve vysielame