Afganisztán az összeomlás szélén áll, a tálibok egyre-másra foglalják el a stratégiailag fontos településeket, az elmúlt hetekben öt tartományi fővárost is elfoglaltak, megölték az afgán kormány sajtófőnökét és hamarosan már a főváros fenyegetik.
Eközben nemcsak politikusok, de sokat látott német katonai vezetők is drámainak tartják az amerikai és a NATO-csapatok erőltetett menetű kivonulását Afganisztánból.
Szakértők a teljes ország tálib kézre kerülésétől és újabb humanitárius katasztrófától tartanak. A szélsőségesek előretörésével ezrek indultak meg a határok felé, sokan nagy valószínűséggel Törökország irányába menekülnek, hogy nyugatra juthassanak. A krízist katalizálhatja a régóta tartó aszály is. A mind hevesebb harcok során ugyanis a mezőgazdaság elhanyagolódik, az elmaradott régiókban így élelmiszerhiány alakulhat ki.
Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértővel, a térség szakértőjével, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem címzetes egyetemi tanárával, Finta Márk beszélgetett a Pátria Reggeli című műsorában.
1108 Kis-Benedek József
Máte problém s prehrávaním? Nahláste nám chybu v prehrávači.