A Kőolaj-exportáló Országok Szervezete és a szövetséges olajtermelők még 2023-ban egyeztek meg a 2,2 millió hordós kínálatcsökkentésben.
A napokban lezajlott tanácskozásuk alkalmával azonban arra jutottak, eljött az ideje, hogy teljesen visszafordítsák a két évvel ezelőtti határozatukat, így a kitermelés megemeléséről döntöttek. A megállapodás értelmében szeptembertől napi 548 ezer hordóval növelik a kitermelést. A vonalban Pletser Tamás olaj- és gázipari elemző.
Egy ideje már tudni lehetett, hogy a Kőolaj-exportáló Országok Szervezete és a szövetséges olajtermelők nagy bejelentésre készülnek, a napokban pedig kiderült, hogy a tagállamok képviselői a legutóbbi tanácskozásuk alkalmával az olajkitermelés növelése mellett tették le a voksukat.
Pletser Tamás olaj- és gázipari elemzővel Tilajcsík Dóra beszélgetett.
A teljes beszélgetést itt lehet meghallgatni