Bár a kormány tavaly bőszen fogadkozott, hogy a konszolidáció nem jelent majd egyet a lakosok életszínvonalának csökkenésével, a háztartásokra nehezedő megterhelések köszönőviszonyban sincsenek a kabinet képviselőinek korábbi ígéretével.
A nagy állami spórolás első hulláma a családok többségét igen kellemetlenül érintette, emiatt kénytelenek voltak a saját hatáskörükben is megszorításokat eszközölni. Nem véletlen tehát, hogy az emberek zöme növekvő aggodalommal szemléli, hogy a döntéshozók folyamatosan odázzák az újabb intézkedések bemutatását, ami miatt attól tartanak, az ostor ismét rajtuk csattanhat, derül ki a Focus ügynökség legfrissebb felméréséből.
A témáról Sidó H. Zoltán gazdasági szakíróval, az Új Szó főszerkesztő-helyettesével Tilajcsík Dóra beszélgetett.
A teljes beszélgetést itt lehet meghallgatni