Krasznahorkai László kapta az irodalmi Nobel-díjat. A Svéd Akadémia indoklása szerint egy „megrendítő és látnoki életművet” ismertek el, amely az apokaliptikus félelem közepe felől is a művészet erejét igazolja. Ez az első magyar irodalmi Nobel Kertész Imre 2002-es díja óta. A világsajtó kiemeli a híresen hosszú mondatokat, a Tarr Bélához fűződő együttműködéseket (Sátántangó, Werckmeister), és hogy a legutóbbi nagy nemzetközi díjai előkészítették a csütörtöki bejelentést. Az író munkásságáról Zsadányi Edit, az ELTE Összehasonlító. Irodalomtudományi Tanszékének habilitált egyetemi docense beszélt a pénteki Reggeliben. A műsorvezető Kálmán Norbert.
A teljes beszélgetés itt hallgatható meg.
Fotó: TASR/AP/Matt Dunham