Attraktívabbá tenné a közösségi közeledést Robert Fico

Attraktívabbá tenné a közösségi közeledést Robert Fico

Akár már szerdán megszűnhet a több mint egy hónapja kihirdetett kőolaj-ellátási válsághelyzet Szlovákiában. Az intézkedés lehetővé tette, hogy az ország felszabadítsa stratégiai készleteinek egy részét, így az iráni konfliktus nyomán kialakult nemzetközi olajsokk ellenére is zavartalan maradhatott az üzemanyaggyártás a pozsonyi Slovnaft finomítójában. A szükséghelyzet fenntartása azonban hamarosan okafogyottá válhat, mivel a Slovnaft megkezdte a korábban kölcsönvett készletek visszapótlását, így az állami tartalékok fokozatosan újratöltődnek. Eközben egyre több autós számol be arról, hogy egyes hazai töltőállomásokon átmeneti üzemanyaghiány alakult ki. A nemzetközi olajpiaci bizonytalanságra reagálva Robert Fico miniszterelnök a közösségi közlekedést tenné vonzóbbá. A kormányfő a vonat- és autóbuszjegyek árának csökkentésével ösztönözné az embereket arra, hogy gyakrabban válasszák a tömegközlekedést. A kabinet akár már a szerdai ülésén dönthet az intézkedésről, amely a tervek szerint az olajsokk hatásait is enyhítheti. Mi állhat az üzemanyaghiánnyal kapcsolatos kedvezőtlen hírek hátterében, és valóban mindenki számára előnyös lenne-e a közösségi közlekedés erősödése? Többek között ezekről kérdezte Egri Gábort, a Független Benzinkutak Szövetségének elnökét Tilajcsík Dóra a szerdai Reggeliben.

A teljes beszélgetés itt hallgatható meg.


Fotó: TASR/Daniel Stehlík

Živé vysielanie ??:??

Práve vysielame