Hétfőtől már nem Sulyok Tamás Magyarország köztársasági elnöke

Hétfőtől már nem Sulyok Tamás Magyarország köztársasági elnöke

Mától már nem Sulyok Tamás Magyarország köztársasági elnöke: az államfő szombaton jelentette be, hogy aláírja az Alaptörvény 17. módosítását, amellyel egyúttal saját megbízatásának is véget vetett. A lépéssel kapcsolatban Sulyok Tamás élesen bírálta a döntéshozókat, szavai szerint a módosítás "töréspontot hozott a magyar alkotmányos demokráciában", és olyan negatív precedenst teremt, amely mély sebet ejt a hatalmi ágak megosztásának és a jogállamiságnak az alkotmányos értékein. A témáról Szentpéteri Nagy Richárd alkotmányjogász beszélt Tilajcsik Dórával a hétfői Reggeliben. Az interjúban szó esett arról, mennyire állják meg a helyüket a gyakorlatban a volt államfő érvei, és volt-e Sulyok Tamásnak más választása a helyzet kezelésére. Elhangzott, hogy a megbízatás hivatalosan hétfőn hajnali 0 órakor szűnt meg, a pozíció azonban nem marad betöltetlen: az Alaptörvény szerint a köztársasági elnök jogköreit ideiglenesen Forsthoffer Ágnes házelnök látja el. Az Alaptörvény előírása szerint az Országgyűlésnek 30 napon belül új köztársasági elnököt kell választania, így elképzelhető, hogy már az augusztus 20-i nemzeti ünnepen új államfő köszönti az országot. A hétvégén több név is felmerült a sajtóban lehetséges jelöltként, a legnagyobb visszhangot Polgár Judit sakknagymester neve keltette, miután Magyar Péter bejelentette, hogy egyeztetni fog vele a tisztség vállalásáról. A beszélgetés kitért arra is, hogy Magyar Péter korábbi nyilatkozata szerint az új államfő megbízatása csak addig tartana, amíg lezajlik egy teljes körű alkotmányozási folyamat, valamint arra, hogy a kormány és szakértők szerint a Tisza párt kétharmados választási győzelme megalapozta a döntés legitimációját, mivel a szavazók előre tudhatták, hogy a köztársasági elnök leváltása a kormány első lépései között szerepel majd.

A teljes beszélgetés itt hallgatható meg.


Fotó: TASR/AP/Erdős Péter

Živé vysielanie ??:??

Práve vysielame