Megvan Magyarország következő köztársasági elnökének jelöltje: a Tisza Baka Andrást, az Emberi Jogok Európai Bíróságának egykori bíráját és a Legfelsőbb Bíróság volt elnökét indítja az államfői posztért. A jelölés szimbolikus súlyát az adja, hogy Baka Andrást 2011–2012-ben, még mandátuma lejárta előtt egy alkotmánymódosítással távolította el pozíciójából a Fidesz-kormány – ezt az eljárást az Emberi Jogok Európai Bírósága 2016-ban jogsértőnek minősítette. A Fidesz és a KDNP a jelölést sértettségként és politikai bosszúként értékeli, és bojkottálja az államfőválasztást, amelyről az Országgyűlés a héten hivatalosan is dönthet. Horn Gábor, a Republikon Alapítvány kuratóriumi elnöke szerint meglátjuk, mennyire tud majd valódi államfője lenni Baka András ennek a magával is békétlen nemzetnek. A témáról Kálmán Norbert készített interjút Horn Gáborral, a Republikon Alapítvány kuratóriumi elnökével a hétfői Reggeliben.
A teljes beszélgetés itt hallgatható meg.