A német kormánypártok kétségbeesetten keresik a csodaszert az AfD megfékezésére

A német kormánypártok kétségbeesetten keresik a csodaszert az AfD megfékezésére

Szász-Anhalt után Mecklenburg-Elő-Pomeránia tartományban is az AfD nyerte a vasárnapi választást. A ZDFheute beszámolója szerint a szélsőjobboldali párt megelőzte az SPD-t, az előzetes eredmények alapján 38,2 százalékkal, a kormányzó Manuela Schwesig pártja 35,5 százalékot kapott. A CDU 4,9 százalékával kiesett a tartományi parlamentből. Az AfD kormányalakítási esélyei csekélyek, mert a többi párt nem működik együtt vele. Berlinben ezzel egy időben történelmi baloldali siker született: a Tagesspiegel szerint a Die Linke Elif Eralp vezetésével 25,7 százalékkal első alkalommal lett a főváros legerősebb pártja, a CDU 18,8, az AfD 16,3 százalékot szerzett.  A CDU volt tartományi vezetője, Eckhardt Rehberg a szövetségi politikát tette felelőssé a vereségért, a Zöldek pedig a szövetségi kormány reformkurzusának korrekcióját követelik: a kormánypártok kétségbeesetten keresik a választ az AfD előretörésére. A témáról Prőhle Gergellyel, a budapesti NKE Eötvös József Kutatóközpont John Lukacs Intézetének programigazgatójával Bábel Ivett beszélgetett a hétfői Reggeliben.

A teljes beszélgetés itt hallgatható meg.


Fotó: TASR/AP/Michael Kappeler

Živé vysielanie ??:??

Práve vysielame