Európában egy új, rendkívül erős szintetikus opioid, a ciklorfin terjedése miatt figyelmeztetnek a szakemberek. A szer nagyjából tízszer erősebb a fentanilnál, így a halálos túladagoláshoz már nagyon kis, akár mikroszkopikus mennyiség is elég lehet. A ciklorfin elsősorban Skandináviában terjedt el, de már Csehországban is megjelent. A vele összefüggő haláleseteket egyebek mellett Németországban és Dániában regisztrálták, az első halálos esetet pedig San Franciscóban is megerősítették. A legnagyobb veszélyt az jelenti, hogy a szer hamisított tablettákban is felbukkan: ezek kívülről gyógyszernek látszanak, a vásárló azonban nem tudhatja, mit tartalmaz egy illegálisan beszerzett tabletta. Egy tabletta külseje ugyanis semmit sem árul el a valódi hatóanyagáról. Hogy mit keres egy ilyen szer Európában, eljuthat-e hozzánk, kinek jelent valódi kockázatot, és hogyan lehet időben segítséget hívni, arról Kálmán Norbert Dr. Zacher Gábor toxikológussal beszélgetett a csütörtöki Reggeliben.
A teljes beszélgetés itt hallgatható meg.