Jelentősen átalakul a lakásbérlés szabályozása Szlovákiában. A parlament által elfogadott új polgári törvénykönyv 2027 júliusától lép hatályba, és mind a lakástulajdonosok, mind a bérlők jogi helyzetét érinti. A jelenlegi szabályok még 1964-ből származnak, abból az időből, amikor a magánbérlés ritka volt, és a lakásokat az állam utalta ki. A régi törvények elsősorban a bérlőt védték, ami a tulajdonosokat a rövid távú kiadás felé terelte, és szűkítette a hosszú távú bérlakások kínálatát. Az új szabályozás szerint a tulajdonos könnyebben veheti vissza a lakását, és egyszerűbben mondhat fel a nemfizető bérlőnek, illetve annak, aki megszegi a szabályokat. A bérlőket ugyanakkor új garanciák védik: a kaució legfeljebb háromhavi lakbér lehet, a lakbéremelést pedig egyértelmű korlátok közé szorítják, hogy ne lehessen önkényesen vagy hirtelen emelni. A meglévő bérleti szerződésekre az új szabályok csak akkor vonatkoznak, ha abban mindkét fél megegyezik. Hogy mire figyeljenek a bérlők és a tulajdonosok, arról Kálmán Norbert, a Reggeli műsorvezetője Zsupcsan Zoltán pénzügyi szakértővel, a pénzügy.sk alapítójával beszélgetett.
A teljes beszélgetés itt hallgatható meg.