A koalícióban Kuffa ki nem nevezése miatt áll a bál, az ellenzék pedig a közös tüntetés miatt feszül egymásnak

A koalícióban Kuffa ki nem nevezése miatt áll a bál, az ellenzék pedig a közös tüntetés miatt feszül egymásnak

Belpolitikai összefoglaló Szilvássy Józseffel.

Juraj Blanár külügyminiszter október 26-án Moszkvában találkozott Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel a 2021 óta szünetelő szlovák–orosz kormányközi bizottság ülésének keretében, a tárgyalások fő témái az energiabiztonság és a kétoldalú gazdasági kapcsolatok voltak. Blanár felajánlotta Lavrovnak Pozsony városát az Ukrajna körüli béketárgyalások előkészítő megbeszéléseinek lehetséges helyszíneként, amit Lavrov elfogadható alternatívaként értékelt. A látogatást az ellenzéki Progresszív Szlovákia hazaárulásnak minősítette, bejelentette Blanár visszahívásának kezdeményezését, és rámutatott, hogy a moszkvai vizit sérti Szlovákia szövetségesi kötelezettségeit.

Peter Pellegrini köztársasági elnök október 21-én közölte, hogy nem nevezi ki Filip Kuffát – az SNS jelöltjét – a Környezetvédelmi Minisztérium élére, mivel az állami titkárral szemben büntetőeljárás van folyamatban. Robert Fico miniszterelnök visszautasította az elnök felkérését a jelölés visszavonására, Pellegrini pedig október 27-én az Alkotmánybírósághoz fordult a kinevezési vita rendezése érdekében. A tárca élén azóta is Fico miniszterelnök áll megbízott vezető minőségben, és egyelőre kérdéses, mikor kerülhet sor érdemi utód kinevezésére.

A Progresszív Szlovákia november 17-re, a bársonyos forradalom évfordulójára közös ellenzéki tüntetést szervezett, a meghívottak listájából azonban kimaradt az Igor Matovič vezette Hnutie Slovensko. Az összehangolt fellépés gyorsan személyes ellentéteken alapuló kizárósdivá alakult: az ellenzéki pártok a tüntetés szervezése körüli vitában egymásnak estek, és a köztük húzódó törésvonalak ismét elmélyültek. Ez ismét megkérdőjelezi, hogy az ellenzéki tömörülések képesek lesznek-e összehangolt fellépésre a 2027-es parlamenti választásokig hátralévő tizenegy hónapban.

Közéleti-politikai összefoglaló Szilvássy József újságíróval a Pátria Rádióban. A műsort Tilajcsík Dóra vezette.

A teljes beszélgetést itt lehet meghallgatni

Foto: Oroszországi Föderáció Külügyminisztériuma

Živé vysielanie ??:??

Práve vysielame