A szlovák kormány elfogadta a 2026 és 2030 közötti időszakra szóló kisebbségvédelmi akciótervet, amely négy stratégiai és nyolc operatív célt, valamint huszonöt konkrét intézkedést tartalmaz. A dokumentum értékeli a korábbi ciklusban vállalt kötelezettségek teljesítésének sikerességét, és biztosítja a megkezdett folyamatok folytatását.
Sorozatban immár a harmadik keretrendszer ez, amely meghatározza a kisebbségvédelem kiemelt területeit a következő öt évre – ezúttal is az előző ciklusok tapasztalatait alapul véve. A dokumentum különös hangsúlyt helyez arra az alapelvre, hogy a kisebbségekhez tartozó személyek hatékonyan és érdemben szólhassanak bele az őket közvetlenül érintő döntéshozatali folyamatokba.
Bár a meglévő törvényes keret számos tekintetben garantálja az ország kisebbségeinek anyanyelvhasználati jogait, a polgárok jelentős része nincs tisztában azzal, hogy milyen jogok illetik meg, és mikor, hol tudja azokat érvényesíteni. A jogtudatosság fejlesztése ezért az akcióterv egyik kiemelt célkitűzése, amellett hogy a dokumentum az elektronikus ügyintézési lehetőségek bővítését is hangsúlyozza.
A stratégia kidolgozása a kisebbségi kormánybiztosi hivatal koordinációjával zajlott, a folyamatba a tárcákon kívül több más illetékes szerv is bekapcsolódott.
Arról, milyen konkrét változásokat hozhat a Szlovákiában élő kisebbségek jogainak érvényesítése és jogtudatossága terén a napokban elfogadott kisebbségvédelmi akcióterv, Horony Ákos kisebbségi kormánybiztossal Tilajcsik Dóra beszélgetett a Pátria Rádió Reggeli című műsorában.
A teljes beszélgetést itt lehet meghallgatni