Fico a migráció ellen harcol, miközben az utcákon egyre több a külföldi munkás

Fico a migráció ellen harcol, miközben az utcákon egyre több a külföldi munkás

Robert Fico kormányfő bejelentette, hogy új intézkedéseket készítenek elő, amelyek szabályoznák az Unión kívüli országokból érkező munkavállalók beáramlását. „Nem hagyom, hogy Szlovákia úgy járjon, mint a Nyugat” – írta közösségi oldalán a Smer elnöke, a migrációval járó kockázatokra utalva. A valóság azonban összetettebb: jelenleg több mint 130 ezer betöltetlen munkahelyet tartanak nyilván az országban, amelyekre hazai munkavállalók nem jelentkeznek. A külföldi munkaerőre tehát szükség van. Közben Pozsony és a kisebb városok utcáin is egyre több indiai és üzbég fiatal férfival találkozni, az emberek félelmét és bizalmatlanságát pedig egyes politikai pártok a választások előtt saját céljaikra is felhasználják. Ki a felelős ezért a helyzetért? Erről kérdezte Bábel Ivett a Pátria rádió Reggeli című műsorában Gál Zsolt politológust, közgazdászt, a pozsonyi Comenius Egyetem oktatóját.  A beszélgetés arra kereste a választ, hogyan feszül egymásnak a kormány migrációellenes retorikája és a szlovák gazdaság egyre erősödő munkaerőhiánya, valamint hogy milyen társadalmi és politikai következményei lehetnek ennek az ellentmondásnak.

A teljes beszélgetés itt hallgatható meg.


Fotó: TASR/Michal Svítok

Živé vysielanie ??:??

Práve vysielame