Články

Díjat kapott az RTVS egyik dokumentumfilmje

Díjat kapott az RTVS egyik dokumentumfilmje

Az oknyomozó újságírásért kapott különdíjat a Szlovák Rádió és Televízió Non videri, sed esse című dokumentumfilmje a kárpátlajai Szülőhazám nemzetközi rádiós és televíziós fesztiválon. A film 2013-ban ...

Gútai Líra 2013

Gútai Líra 2013

Most főként azok figyelmére számítunk, akik éreznek magukban némi tehetséget, és szívesen megméretnék magukat egy amatőr szólistáknak meghirdetett vetélkedőn.Szépe Hildával, a Gútai Líra főszervezőjével ...

Civil nap a füleki várban

Civil nap a füleki várban

Első alkalommal rendeznek civil napot Fülek várában szombaton.Bolla Károllyal, a helyi Szülőföld Polgári Társulás elnökével Csenger Ferenc beszélgetett a csütörtöki Reggeliben:

Indul a Komáromi Szalon

Indul a Komáromi Szalon

Indul a Komáromi Szalon új évadja. A Lehallgatni arany című nyitórendezvény témája a Snowden-ügy és a Wikileaks botrányGazdag József újságíróval, a Szalon egyik szervezőjével Csenger Ferenc beszélgetett ...

XI. Nemzetközi Vámbéry Konferencia

XI. Nemzetközi Vámbéry Konferencia

Dunaszerdahelyen rendezik meg október 3-től 5-ig a XI. Nemzetközi Vámbéry Konferenciát, amellyel halálának 100. évfordulóján Vámbéry Ármin orientalista emléke előtt tisztelegnek.Hodossy Gyulával, a Vámbéry ...

Naszvadi napok

Naszvadi napok

Egy hét múlva kezdődnek a Naszvadi Napok.Haris Józseffel, Naszvad polgármesterével Csenger Ferenc beszélgetett a pénteki Reggeliben:

Vissza / Živé vysielanie ??:??

Práve vysielame