Ünnepel a Csemadok
A sárosfai Csemadok alapszervezetének az évzáró gyűlésén járt kolléganőm Kossár Georgina ott kérte mikrofonvégre az alapszervezet elnöknőjét, aki egyúttal a falu polgármestere is: Földváry Teréziát, aki ...
A sárosfai Csemadok alapszervezetének az évzáró gyűlésén járt kolléganőm Kossár Georgina ott kérte mikrofonvégre az alapszervezet elnöknőjét, aki egyúttal a falu polgármestere is: Földváry Teréziát, aki ...
1949-ben, 65 éve jött létre a Csehszlovákiai Magyar Dolgozók Kultúregyesülete, vagyis a Csemadok. A megalakulás évfordulóját március elején ünneplik meg Diószegen.A részletekről Görföl Jenőt, a Csemadok ...
1949-ben, 65 éve jött létre a Csehszlovákiai Magyar Dolgozók Kultúregyesülete, vagyis a Csemadok, amelynek első szervező-, majd vezető titkára Pathó Károly volt. Ő már nincs közöttünk, visszaemlékezései ...
Vajdasági és erdélyi közművelődési szervezetek képviselői is jelen lesznek az idén hatvanöt éve alapított Csemadok jubileumi ünnepségsorozatának március nyolcadiki nyitórendezvényén, amelyet Diószegen ...
Éjjel-nappal Móricz Zsigmond! Maratoni felolvasást tartottak az író műveiből tegnap szerte a világban, ahol magyarul beszélnek. A rendezvénybe alap- és középiskolák is bekapcsolódtak, köztük a búcsi Katona ...
Ellátogattunk a Miénk a Város elnevezésü vetélkedő egyik győztes kisiskolájába, a mátyusföldi Kosút magyar tanítási nyelvű oktatási intézményébe, amely csodasarokkal lett gazdagabb.A részletekbe az intézmény ...
A Collegium Talentum egy tehetségtámogató rendszer határon túli magyar egyetemisták és doktoranduszok részére. Cél egy olyan tudás átadása, amellyel megállják a helyüket a nemzetközi tudományos életben.Erről ...
Mindennap egy másik alapiskolából jelentkezünk a beíratás időszakában, ma a Nánai Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola igazgatóját hallhatják.Hanza Bán Krisztinával Gödöllei Anna beszélgetett:
Az érintett önkormányzatokkal közösen lépne fel a lehetséges uránkitermeléssel szemben a környezetvédelmi minisztérium, mely egyben jóváhagyta a további geológiai vizsgálatokat a Kassához közeli Eprestetőn. ...
Akinek a nevét a világon mindenütt még annyi év elteltével is ismerik, akinek megannyi élményt és izgalmas pillanatot köszönhet a lelátók közönsége, aki társaival megmutatta, mire volt képes a magyar foci, ...