Keleten a helyzet #16
A Keleten a helyzet című műsor célja, hogy bemutasson néhány az ország keleti feléhez kötődő érdekes személyiséget.
A Keleten a helyzet című műsor célja, hogy bemutasson néhány az ország keleti feléhez kötődő érdekes személyiséget.
A Samaria Klezmer Band Galántán, a Galántai Népművelési Központ rendezvényén nemcsak dallamokkal, gesztusokkal, színnel töltötte meg a teret, hanem élettel, történetekkel és olyan energiával, ami az ...
Részt vett első hivatalos külföldi látogatásán Karel Nawrocki lengyel államfő, mégpedig rögtön a Fehér Házban.
Belpolitikai összefoglaló Szilvássy Józseffel.
Az orosz-ukrán béketárgyalások kapcsán az egyik fontos kérdés, milyen biztonsági garanciát tud nyújtani a Nyugat Ukrajna számára.
Robert Fico kormányfő mozgalmas hetet tudhat maga mögött. De milyen eredményeket hozhat a diplomáciai nagyüzem?
Van, aki már alig várta, hogy visszatérjen a rendszer a hétköznapokba, mások még szívesen maradtak volna a ráérős nyári szünetben. Az iskolakezdés mindenkinek mást jelent – örömöt, kihívást vagy éppen ...
A Spányik házaspárt rendkívüli próbatétel elé állította az élet: egyik gyermeküket elveszítették, másik gyermekük pedig halmozottan sérülten született.
Lisszabon egyik jelképe, az Elevador da Glória siklóvasút kisiklott, a tragédiának súlyos következményei lettek: a balesetben 16 ember életét vesztette, és több mint húszan megsérültek. ...
Vlagyimir Putyin orosz elnök Pekingben arról beszélt, hogy kész lenne Moszkvában fogadni Volodimir Zelenszkij ukrán államfőt – egy olyan találkozón, amelyről sokan úgy vélik, a valóságban aligha valósulhat ...