Dr. Gányovics: Még az óvodások is képesek életet menteni
Már több mint ezerkétszáz iskolában tanulják a gyerekek a szélütés tüneteinek felismerését.
Már több mint ezerkétszáz iskolában tanulják a gyerekek a szélütés tüneteinek felismerését.
Könnyebb kilakoltatás, kaucióplafon és szabályozott lakbéremelés jön jövő júliustól.
Németi Róbertet a Slovak Press Photo döntősét kérdeztük.
XIV. Leó maga jelentette be betegségét, sikeres volt a tüdejét érintő műtétje.
Több mint 140 milliárd euróval kisebb keretet javasol Írország, a tagállamok módosítanának.
Alexus Grynkewich tábornok, a NATO európai szövetséges erőinek legfelsőbb parancsnoka a Varsói Biztonsági Fórumon ismertette azt a háromlépcsős haditervet, amellyel a szövetség gyors győzelmet arathat ...
A Progresszív Szlovákia és a Demokrati jövő évi választási koalíciójának előkészítése a végső szakaszba érkezett: a két párt már a listás helyeket osztja egymás között.
Hatalom, öregedés és Shakespeare – a Lear király nyitja a Jókai színház új évadát Komáromban.