Andersen éjszakája
Újabb ellenséget talált magának Orbán Viktor – mint oly sokban, ebben is hasonlóan Vlagyimir Putyiinhoz - a Soros-intézményhálózatot.
Egy pannonhalmi vallásos, 9 gyerekes anya megelégelte a kormánya által gerjesztett félelemkampányt, és menekülteket fogadott be a házukba.
Beszámoló Bátorkeszi önkormányzata és a somorjai Libertate Polgári Társulás rendezvényről, mely tudomásunk szerint az első volt a Libertate által megszervezettek közül.
Az én harcom Budapesten van, a jóhiszemű kapcsolatokat nem a CEU, hanem a kormány rúgta fel – ezt nyilatkozta tegnap a Közép-európai Egyetem elnök-rektora.
A legismertebb közösségi oldal ezentúl címkézi azokat a posztokat, amelyek álhíreket osztanak meg.
„Egy gyerek az anyának, egy az apának, egy harmadik pedig az egyháznak és az országnak. Az abortusz égbekiáltó bűn” – fogalmazta meg az egyházi álláspontot Andrei kolozsvári metropolita a hét végi abortuszellenes ...
"Mondják már el nekem: miért veszítsük el a hitünket most az egység létjogosultságában?"